Madárék

Ritkán fordul elő, hogy egy nap két bejegyzést is írok, de ma szerda van, tehát nem dolgozom. Olyan magas szinten űztem a semmittevést, hogy szerintem akár workshoppot is tarthatnék belőle. De azért mégis, aki nem bírja már az undorítóan jóléti bejegyzéseimet, szerintem az most ne olvasson tovább, és várja meg, amíg beüt egy esetleges dráma, mert a következő sorok a nyugalom megzavarására teljesen alkalmatlanok lesznek.

Délelőtt kivittem a laptopot a napozóágyba, és onnan írtam. Egy kis blogot*, egy kis önálló történetet, e-mailt. A Mamának szoktam írni, küldök neki is képeket, nagyon nagyon egyedül van, és mindig olyan aranyosakat ír, hogy "a képeid láttán csak jól lehetek", ami szerintem nagyon kedves tőle. Főleg, hogy tudom, hogy nem, sajnos nincs jól, nagyon magányos. Ahogy így laptopoztam, Buksi felugrott mellőlem, és ugatni kezdett. A szomszéd kislány, Alma jött, indiánszökellésben, kezében egy újabb színes rajzzal. Nem számított rá, hogy itthon leszek, kicsit megilletődött, hogy nem hagyhatta titokban a lépcsőn a művét. Megköszönte (századjára) a húsvéti nyuszirajzot, majd illedelmesen elköszönt. A rajz egyébként Ladót és engem ábrázol, egy kastélyban, és a tisztán látás kedvéért rá is van vésve, hogy Ladó, mint herceg (Prinz) és én, mint hercegnő (Prinzessin). Ismét egy nagyon színes kis mű, viszont eléggé jellegzetes a kastély, ahogy oda be vagyunk zárkózva. Jogosan lát minket így, mostanában nem látjuk őket vendégül. Ami szintén jogos, hiszen abstandhalten van, de azért Almát megöleltem. Sajnálom, kicsúszott a karom közül. Aztán gondolkodtam, hogy lehet, nem kellett volna, de szegény olyan árván nézett, hirtelen az indiánszökellésből megállva olyan elhagyatott lett, ahogy kizökkent a saját kis világából, hogy nem bírtam ki, megöleltem. 

Nem nagyon tetszett ez a napozóágyas laptopozás, mert görnyedek benne, és a napfényben nem is látszik nagyon jól a monitor. Napok óta terveztem, hogy kifeszítem a függőágyat, itt volt a remek alkalom. Egy virágzó szilva és almafa közé sikerült felfüggeszteni, vittem könyvet, hogy olvasok, de megint az lett, ami ilyenkor lenni szokott, hogy többet figyelem a természetet, mint amennyit a könyvből olvasok. Jókait kezdtem most, ami úgy történt, hogy amikor nyitva volt még a könyvtár, rábukkantam a selejt között. A könyvtár folyosóján van egy polc, ahová a leselejtezett, régi, senki által nem olvasott könyveket pakolják ki, amit kereken 50 forintért lehet elhozni. Nagyon kell uralkodnom magamon, hogy ne vásároljak össze mindent, de ezt még nem olvastam tőle, ezért nem tehettem mást..

Ahogy ott feküdtem a napfényes idillben, egyszer csak megszólalt a kakukk. Felnéztem, és a virágzó fákon végigborzongott a szél, mire a fehér szirmok lágyan hullani kezdtek, mint ezer gyönyörű hópehely. Olyan romantikus volt, amilyet általában csak a filmeken lát az ember. Ahogy ott bámultam, lelkemből teljesen kifordulva, cukorhabos idillben, a kakukk, akinek az énekét figyeltem a fejem fölé röppent és ott folytatta a dallamot. Nem mertem megmoccanni se, a csodálat a lélegzetemmel együtt bennrekedt. A hangja mélyről jövő - mintha pánsípba fújna bele, ilyen közelről sosem láttam még, teljesen lenyűgözött. Én tudom, hogy sokan haragszanak rá, mert "költésparazita", de gyerekkoromban olvastam egy könyvet**, ami teljesen megváltoztatta a róluk alkotott képem, noha egyébként tisztában vagyok azzal, hogy az egy mese.

Ebéd után sütöttem néhány palacsintát, és visszaültem, szentül megfogadva, hogy ezúttal olvasok is. Nem jött össze, csörgött a futár, cipőt hozott. Le kellett mennem a hegyről, aztán a cipő színe nem passzolt, azon morcoskodtam egy sort, aztán Blanka írt, hogy az egész évfolyam hármast kapott a rajztanártól a beadandóra, ő is (tudjátok, amit korábban én írtam neki). Csak egy csaj kapott ötöst, mert az mindig a tanár seggében van. Hát most erre megint mit lehet mondani. Ha művészeti iskola lenne, érteném, hogy szigorú, de ez egy hat osztályos gimnázium, és egy készségtárgy, amiben ráadásul az volt a feladat, hogy mondd el a véleményed. Van ilyen, gondolom nem olvasta el mind a 120 gyerekét, de ja, hát ez van. Mondtam Blankának, hogy írjanak a tanárnak, álljanak ki magukért, ha nem érzik jogosnak az ítéletet, de aztán azt is írtam, hogy végül, ha év végén csak kettest kap, se fog számítani sehol, hogy rajzból milyen eredménye volt tizedik osztályban. Nyilván eléggé szánalmas, hogy kamasz gyerekeken (akik egyébként is el vannak veszve, önértékelésben, és egyébként is), ebben a helyzetben egy rajztanár ilyenre képes, de ez van, mindannyian találkoztunk már hasonlóan igazságtalan helyzetekkel. Aztán valamelyest javított a kedélyeken, hogy a matekfeladat, amelyben szintén segítséget nyújtottam, jól sikerült, és kapott egy "plusz"-t, bármit is jelentsen ez. 

Ezután még visszatelepedtem a függőágyba, ahol egy vörösbegy próbált kokettálni velem. Kicsit játszottam vele, ahogy csicsergett nekem, a telefonomról visszajátszottam a hangját. Egy darabig felelgetett, rendkívül édes volt, ahogy illegette magát, rázogatta a szárnyait, érdeklődve forgatta a fejét. Végül egy kékcinke csirregett neki oda, mert túl közel merészkedett az odújához. Sikerült egy hat másodperces videót lőnöm, ahogy a cinke egy csőrnyi száraz füvet visz a készülő fészekbe. Hihetetlenek ezek az apró lények, órákat tudok eltölteni ezzel, hogy őket bámulom.

Buksi vetett véget ennek a helyzetnek. Nagyon vágyódott a függőágyba, és némi béna próbálkozás után sikerült is bejutnia. Néhány percig feküdt ott, aztán olyan képet vágott, mint aki közölni óhajtja, hogy neki ez igazából nem tetszik, ő nem erre számított, és olyan kiugrási kísérletet hajtott végre, melynek köszönhetően mindketten a földön kötöttünk ki. Nagyon nevettem. 

Ha már így alakult, birkóztunk egyet a fűben, aztán összeszedtük magunkat, meglocsoltuk a muskátlikat és szedtünk egy kis gyújtóst az erdőben. Mára végérvényesen betelepültünk, veszek egy gyors zuhanyt és megnézem a Bezzeg által ajánlott filmet.

*Andrea, ha olvasod, most láttam, hogy írtál a Buksihoz, valamiért nem kaptam róla értesítést. Most pótoltam. :)

**Gergely Márta: U-gu / Egy kakukkfiókáról szól, akit az anyukája véletlenül galambfészekbe tesz, és akit mostohán nevelnek, majd kidobják a fészekből. Később találkozik más kakukkokkal, akit rozsdafarkúak vagy vörösbegyek neveltek, nagy-nagy szeretetben, családmelegben. Nagyon sok témát boncolgat. Az én példányom szintén egy könyvtárból kiszuperált példány, nemigen kapható.