Ahogy meg van írva

Megkértem a főnökömet műszak végén, hogy legyen kedves hozzám, és nézze meg az autómat, amúgy férfilag, nem esett e le az ékszíj, stbstb.

Szeretjük egymást a főnökeimmel. Közvetlen feletteseim, hárman vannak, 16 órát nyomnak le egy nap, aztán kettőt pihennek, így váltják egymást. Ezzel, aki ma volt, különösen kedveljük egymást, ha mindenkinek ilyen főnöke lenne, ezen a világon nem lennének főnök-beosztott konfliktusok.

Ránézett az ékszíjra, az a helyén volt, feszesen, ahogy kell. Utamra is bocsátott.

Meg is állt a kisautó a fenekem alatt, a város közepén. Épp, hogy be tudtam gurulni egy benzinkútra. Annyira ijesztő, amikor menet közben lemerül az akkumulátor, hogy aki még ilyet nem élt át, annak csak azt kívánom, ne is éljen át soha! Képzeljétek el, hogy kialszik minden, se index, semmi, még a fék sem fog! A keziféket húztam be, a szívem felkúszott a gyomromon át a torkomba. 

Ettől függetlenül szép és pontos landolás volt. A kutas bácsi jött lelkesen tankolni, ám amikor remegő lábakkal, holtsápadtan szálltam ki az autóból, kicsit visszavett a lendületből. Hát aranyom, én nem tudok segíteni, de pont jó helyen álltál meg, nyugodtan várd meg itt a szerelőt!

Ezt így, szombat este hétkor, hóvégén, a tárcámban a keddi műszakira félretett pénzzel. Köszönöm. Ladóval beszéltem telefonon, aki közben már javában pálinkázott Az Elváltak Klubjában a bátyjával. Azt mondta, drukkol, sajnálja, de most nem tud segíteni, esetleg hívjam fel a szerelőt.

Hívtam a szerelőt, akivel kölcsönös szívességben állunk, az egyetlent, akire ebben az esetben is lehet számítani. Most pont nem ér rá, de van ott egy biztosíték betéve, ami a nyáron is tönkrement, az a rózsaszín, harminc amperes, azt cseréld ki, bikázzátok be, és biztos beindul.

Oké.

Kivételesen tudtam, miről van szó.

A bácsi ingatta a fejét, és otthagyott. Azzal biztatva, hogy bikakábelük ugyan van, de kocsija nincs. Ember, egy benzinkúton vagyunk!! Ahol csúcsidőn kívül is legalább egy autó fordul meg percenként! Vagy ez csak nekem ennyire evidens?

Próbáltam kiszedni a tartalék biztosítékot a tartójából, de valahogy beszorult, és nem sikerült. Erre kijött egy 165 centis, vékony, feketére festett hajú lány a kútról. Ő a kasszás. Egy szép nagy csavarhúzó volt  a kezében, magabiztosan közeledett, s csak amikor elkezdte pöckölgetni a tartót, akkor vettem észre, hogy méretes pink műkörmei vannak. Mi tagadás, egy cseppet sem bíztam benne. A sírás és a kétségbeesés kerülgetett. 

A tartó egy percen belül kinyílt, a következő percben kicseréltük a biztosítékot, a harmadik percben a csaj leintett egy srácot, aki a tankolása kifizetése után épp távozni készült. Ne haragudj, segítenél betolni ezt az autót?

Segített, de velem semmire sem mentek, fogalmam sem volt, hogy ilyen betoláskor mit kell csinálni a pedálokkal. A csaj toppon volt, beült a vezetőüléshez, én az anyósüléshez, a kezemben szorongatva az indításgátlót. A kutaslány nem tudta, mi az, viszont egy újabb percen belül felhördült az autóm motorja, és hirtelen kivágódtunk a város egyik legforgalmasabb utcájára. A lány, nyomta neki a gázt, közben hangosan üvöltve kérdezte, hogy hol van ezen a világítás? én pedig úgy éreztem magam mellette, mintha egy autósüldözős filmben lennénk, akikre drogdílerek lőnek. Egy körforgalom után (időnként fel-felbőgő motorral) visszakanyarodtunk a kútra. Nem sírtam, meg voltam döbbenve. Csak annyit tudtam mantrázni, hogy én még ilyet nem láttam, ilyen nő nincs a világon, mint te, és hogy köszönöm, meg, hogy mivel tartozom. A csaj széles vigyorral kipattant az autóból, odavágta, hogy semmiség, és hogy köszi fiúk, meg még, hogy le ne állítsd! és már ott sem volt.

A világítás olyan erős volt, mint amilyen lenni szokott, egy perc múlva pedig a fűtést is nagyon éreztem a lábamon. 

Mire kiértem a városból, azon gondolkodtam, hogy akkor ezt most álmodtam-e, vagy tényleg megtörtént.

A reflektorom is tökéletesen világított, az autónak egy nyikkanásnyi gyanús hangja sem volt. Szerintem, most találkoztam egy angyallal, vagy valami nagyon hasonló.

Mindig ezen a kúton tankolok, és ismerem arcról ezt a lányt. Sosem volt kedves, vagy érezhetően szolgáltató hozzáállással (a többiekkel ellentétben, akik mindig plusz pontokat adnak a smart kártyámra, meg a Lackó, aki mindig tankol nekem, én meg fizetek neki egy kávét). És most tudom, hogy valami kattant bennem, hogy szeretném, ha soha többé nem lennének előítéleteim valakiről, csak azért, mert nem az én stílusomban hordja a haját, vagy festi a körmét.

Nekem ez a lány ma többet adott, mint az a néhány óra, ami megspórolódott a hazajövetelemmel a Buksihoz, többet néhány ezresnél, amit az autószerelőn spóroltam. És a ne ítélj elsőre klisénél is többet. Az emancipációnál is többet. A mai örömtől csóváló Buksinál is többet. Valamit, amit nem tudok leírni, csak érezni tudom.

Köszönöm.

Meg azt is, hogy Ladó már épp talált egy sofőrt, hogy akkor most Adélmentési akciót szervezzen, tőlem 110 km-re.