Blanka

Napok óta akartam írni, de idő és energia hiányában elmaradt az írás.

A héten az történt, hogy elloptam Ladó unokahugiját. Öt is van neki, ugyhogy a tisztánlátás kedvéért itt a legidősebbről van most szó. Prof. Dr. Ladó Ákos legnagyobb hercegkisasszonya. (Egyébként saját kívánságára Blanka néven fog futni, ami azért vicces, mert Eszti unokahugiját is pont így hívják.)

Blanka 14 éves lesz júliusban, de már most annyira Nő, hogy egyik döbbenetemből a másikba estem.

Hetek óta tervben volt, hogy elhozom, mert valami megmagyarázhatatlan oknál fogva hihetetlenül élvezzük egymás társaságát, a köztünk lévő 14 év korkülönbség szépen elmosódik. Persze, sok téma van, amihez még érzem, hogy nagyon fiatal, nem is erőltetem, ilyenkor átlépem a témát, és gördül tovább a beszélgetés. Na, de visszakanyarodva az elhozás körülményeire.

Nekik a suliban szerdától szünet volt, de őket kikérte az anyuka már hétfőtől. Lebeszéltem a két szülővel, hogy kedden éjszakára megyek, ezért szerdán reggel el tudok menni Blankiért.

Úgy terveztem, hogy majd vele vásárolunk, főzünk valamit, szóltam, hogy hozza el a görkoriját, és majd festünk körmöket, meg sétálunk nagyot a kutyussal, és filmezünk, és nassolunk is.

Hát rögtön az első boltnál fejbevágott az Ünnep, azt hittem, nekimegyek egy villanyoszlopnak: hát hogy lehetek ilyen hülye, hogy azt hittem, shoppingolhatunk egyet a lánnyal? Egy szó van erre: vándorcirkusz. Nekünk nincs ilyen, hogy ünnepnap, legfeljebb ünnepi pénz, de azt sem vesszük észre általában, szóval hagyjuk már.

Lógó orral (és két győri keksszel a zsebünkben) hazamentünk, megsétáltattuk a kiskutyát, és a villanykörte működésbe lépett a fejemben: basszus, határon lakom, a szomszéd országban nem ünnepelnek Március 15.-ét, hát nem erre van a visa kártyám? 

Szuper shoppingot rögtönöztünk, és - bár a nyelvi hiányosságok miatt nem tudtunk nyomdalakkot szerezni, - azért egy szájfénnyel és egy sminktojással (vagy mi a fene neve van annak) gazdagodott a Hölgy. Imádom, ahogyan ennyire örül. Igaz, amikor apuka átvette a kislányát, akkor sokat néztem az eget, meg a tornacipőm orrát, és igyekeztem úgy tenni, mint aki áttetsző, vagy egyáltalán nincs jelen, de hát istenem, tényleg olyan jó érzés látni, hogy ilyen őszintén lelkesen örül.

Mikor hazaértünk, összedobtunk egy levest, meg egy adag krumplistésztát (tudom, az könnyű!). Blanka nagyon sokat segített, én ilyenkor nem értem a lusta gyerekre panaszkodó szülőket, bár gondolom, hogy otthon nem ennyire szorgalmas.

Ebéd után pihentünk, Blanka kutyátsimogatott az ágyban, meg telefont nyomkodtunk, mutogattuk egymásnak a fotóinkat. Elvégre teli hassal nem lehet mozogni.

Nade, utána! Kimentünk görkorcsolyázni, és kézenfogva suhantunk, kutyátfuttattunk, videóztuk magunkat, egyláboncsúszva másiklábatfogtunk, spárgáztunk, guggolvacsúsztunk, nevetgéltünk, elfáradtunk. Minden percét élveztem, kellemes zsibbadással a lábunkban hazagurultunk.

Tusolás után pedig filmeztünk.

Mikor elaludt, arra gondoltam, hogy bárcsak minden szabadnapomon ellophatnám, meghallgathatnám a panaszait, elmondhatnám neki, hogy a válásnál csak az együttmaradás a rosszabb, hogy az élet néha ups n downs. Hogy a fiúk most még fujj, de apa tusfürdőjét órákig szagolgatni az aawwww, ez normális. És az is normális, hogy sokszor azt érezzük (már 13 évesen is, és később egyre gyakrabban), hogy az életünk el van cseszve, de nem, mert az elcseszett dolgainkkal együtt is, ez az életünk, és ez így kerek.

Kicsit meghatódtam magamtól. Majd reggel lett.

Fél tízig hagytam aludni, azután felhúztam felesre a redőnyt, ágyba vittem a reggelinket, és csak úgy áradt belőlem, hogy én most ezt a gyereket elkényeztetem, mert nem a sajátom, és milyen jó nekem, hogy ezt így megtehetem. 

Nagyot sétáltattuk a jószágot, ragyogott a nap, megbeszéltük az élet nagy dolgait, fél egykor pedig egyszerűen visszafeküdtünk, filmeztünk és henyéltünk.

Mielőtt hazavittem, széprefontam a haját.

Miután visszaadtam, óráig volt bennem valami megmagyarázhatatlan üresség. Rámtört az egyedüllevés és a magány. Jó, hogy Buksi mindig itt van, mindig bele tudom fúrni a fejem a bundájába, ha fáj az élet.