Könyvajánló

 Ahogy beköszöntött az ősz, újra elkezdtem könyvtárba járni. Nyáron nem volt rá időm, szinte minden este hulla fáradtan dőltem el, de most, hogy hosszúak az esték, és kert sincs, hogy hajnalban várna, újra eljött a jó könyvek ideje.

Ami a könyveket illeti nem vagyok válogatós. A szépirodalmat ugyanannyira kedvelem, mint a szórakoztatót, időnként verseket is olvasok, de előfordul, hogy szakirodalmat is kézbe veszek, ha valami nagyon érdekel (például gyógynövények vagy madarak, de ezt már le se merem írni). Úgy érzem, nagyon rá tudok csúszni a képernyőre, telefonra főleg és emiatt egyáltalán nem irigylem a mostani kamasz gyerekek szüleit. Hogyan lehet egyáltalán ezt kordában tartani, ha felnőtt embereket is ennyire beszippant? Az énekkarban is péntekenként két órát kell kibírni telefon nélkül és engem már majdnem zavar, hogy mindenki nyomkodja, amikor a másik szólam próbál. Emiatt el se szoktam vinni, vagy ha mégis, akkor kint hagyom az autóban. De amúgy nem erről akartam írni.

Legutóbb krimiket hoztam ki a könyvtárból, mert Ladóval megnéztük a legújabb Poirot filmet, és mivel már a film első öt percében tudtam, hogy ki a gyilkos (és elképzelésemhez végig tartottam magam), arra jutottam, hogy ideje ezt a remek műfajt feleleveníteni.

A könyvtárban van egy talajtól plafonig érő óriási polc, a legújabb könyvekkel, kicsit ilyen PR jelleggel ajánlgatják a könyveket, arról szoktam szemezgetni, így most Elly Griffiths - Átkelők című könyvére esett a választásom, ami egy krimi sorozat első kötete. Amikor a könyvtáros megkérdezte, hogy előjegyezze-e nekem a második részt, mert most pont kint van, legyintettem, hogy "á, köszönöm, nem biztos, hogy tetszeni fog!". Most meg úgy néz ki, hogy fel kell hívnom a könyvtárat, hogy mégiscsak jegyezzék elő a második részt, mert nekem bejött. 

A cselekményről nem nagyon akarok írni, molyon elég jó értékeléseket lehet róla olvasni, de két oldalt kifotóztam belőle, mert annyira a sajátomnak éreztem. Az egyik, a halál témája, ezt nem is magyarázom. A másik arról szól, hogy a főszereplőnek nincs gyereke, de átérez valamit abból, ami azokkal történik, akiknek van. Ebben a regényben két gyermek ellen követnek el bűncselekményt, nem túl hatásvadász, mégis egy ponton azt írta, amit én is elmondanék néha. Az emberek azt gondolják, hogy ha nincs gyerekünk, mit sem tudunk az anyai szeretetről, ami lehet, hogy így van, de át tudjuk érezni, el tudjuk hinni, hogy erősebb mindennél. Ez tetszett. Úgy tudtam azonosulni a főszereplővel, hogy közben ezen kívül semmi közös nincs bennünk.

Kifejezetten tetszett, hogy a nyomozásban nem nyomozóként, hanem régészként vesz részt, ezáltal egy rakás érdekes dolgot megtudhattam a régészetről, anélkül, hogy úgy éreztem volna, hogy egy száraz tanulmányt olvasok. Tetszett a helyszín is, Norfolk, ilyenkor ősszel kifejezetten hangulatos egy elhagyatott lápvidéken bolyongani. Életszerű volt a főszereplők egymáshoz való viszonya, és volt benne egy kis ellentmondás, az egyik áldozat kapcsán, és úgy érzem, a tettes nem azt kapta, amit érdemelt. Valahogy ezen a téren túl könnyen megadta magát az írónő az eseményeknek, de ezt spoiler nélkül nem tudom megmagyarázni, úgyhogy ezen a ponton be is fejezem az értékelést.

Ha szeretitek a krimi műfaját, ahol nem feltétlenül a cselekmények sodrásán, hanem sokkal inkább a karaktereken van a hangsúly, akkor egy kellemes őszi kikapcsolódásnak tudom ajánlani.