Ma reggel már úgy vonszoltam le a belemet a hegyről, hogy a vörösbegyek meg az őszapók szerintem azt hitték, hogy kitört a zombi apokalipszis.
Péntekenként hamarabb végetér a munkaidő, csak 1-ig vagyunk, hazafelé Ladó elém jött Borival, csodás napsütés volt, még mindig egy csomó levél van a fákon. Aztán estére megérkezett a hideg, ez talán lehozza a maradék lombot.
Épp arról álmodoztam a késői ebéd közben, hogy azt a néhány órát, ami még az énekkarig maradt alvással fogom tölteni, amikor betoppant az egyik szomszéd, azzal, hogy hozott nekünk vargányát.
Aztán ittragadt, Ladóval pletykáltak, én meg kókadoztam az asztalnál, mert nem volt pofám azt mondani, hogy na csá, én most alszom egyet. Aztán 3 körül csörgött a telefonom, és Léna néni unokatestvére hívott, hogy itt van Léna néni házánál, alkalmas-e most nekünk.
Merthogy hétfőn a kutyákkal való délutáni kör alatt észrevettem, hogy Léna néni házán elmozdult egy cserép, de elég szerencsétlenül, benézett rajta az égbolt a padlásra. Szóltam is neki azonnal, de Ljubljanából ő nem tud csak úgy hiphop elszabadulni, az unokatestvérével elküldte a padláskulcsot.
Mivel Ladó épp a nálunk vendégeskedő szomszéddal pálinkázott, úgy döntöttem, nem szólok neki, megoldjuk mi ezt a cserépügyet ketten a Márti nénivel. Ugyan ő már nyugdíjas, de elég stramm néni, nem kell őt sem félteni a létramászástól. Csak a padláson derült ki, hogy mennyire nagyon magasan van még az a cseréphiány, majdnem egészen a csúcsnál volt, így Márti néninek le kellett mennie, hogy kerítsen egy létrát. Végül a létra utolsó fokáról értem el a bűvös cserepet. Az idő megette azt a kis pöcköt, amivel addig a tetőlécbe kapaszkodott, amiatt történhetett, hogy félig lecsúszot. Kicseréltem egy viszonylag használható cserépre, és Márta hálálkodását hallgatva úgy éreztem, hogy én is egy kis szuperhős vagyok, köpeny nélkül.
Márti néni kicsit visszahúzódóbb teremtés, sokszor találkoztunk már vele, de mindig nagyon távolságtartó volt. Most azonban, ahogy lejöttem a padlásról, még meg is ölelt, annyira kedves volt, teljesen belémhasított, hogy mennyire nagyon hiányzik Léna néni.
Nem tudom, hogy van-e olyan szeretetnyelv, hogy segítségnyújtás, de ha van, akkor nekem tuti ez mert nagyon tudom magam szeretve érezni, ha valaki megkér, vagy megengedi nekem, hogy segítsek valamiben. Megtiszteltetésnek érzem, hogy valaki bizalmat szavaz nekem, és emiatt az egyik barátnőm már rámszólt, hogy szerinte engem az emberek kihasználnak emiatt.
Nos.
Ha így áll a dolog, akkor én is kihasználom őket, mert segíteni nekem legalább ugyanolyan jó érzés, mint amikor nekem segít valaki.
Ha nem jobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése