Szomszédok

Olyan jó, hogy felpezsdült az élet itt a blogokon, kiderült, hogy a kihagyott hónapok alatt egy csomó mesélnivaló gyűlt fel bennem, pedig amúgy mintha nem is történt volna semmi.

Aki elég régóta olvas, tudja, hogy milyen szomszédtalan életünk van, és azt is, hogy ezzel együtt mi egy összetartó közösség vagyunk. A faluban mi vagyunk az egyetlen szomszédi társaság, akik még összejárnak névnapot ünnepelni.

 

Régen ez itt szokás volt és gyakran megszólták azt, aki nem volt jóban a szomszédaival. Haragudhatott valaki a családjára, összeveszhetett a sógorával, a vejével, az anyósával, de a szomszédaival nem. Mert a szomszédok jelentették a biztonságot. Ha baj volt, a szomszéd volt az első, aki tudott segíteni, vagy segítséget hozni. 

Már annyira felhígult a falu népe, hogy a mi szomszédi közösségünkben is már csak két olyan ember van, aki itt nőtt fel*. Van egy idős házaspár Budapestről, egy németXszlovén pár egy kislánnyal, meg Léna néni, aki ugyan itt nőtt fel, de Ljubljanában él. (Korábban már meséltem róluk, azok kedvéért írom, akik nemrég keveredtek ide.)

 

Nyáron a névnapomat nálunk ünnepeltük, én főztem, Léna néni segített, Ladó intézte a piát, és idén az volt az egyetlen esemény, ahol mindannyian jelen tudtunk lenni.

Mondanám, hogy jól sikerült, de a parti egy pontján a bolond német megharapta az egyik helyi születésű szomszédot, aki emiatt sírt. Ladó (az egyetlen épeszű és kevésbé ittas) javasolta, hogy a német kérjen bocsánatot, mire az illető hazament. Ezek a némettel harminc éve ismerik egymást, úgyhogy egy héttel később a másik helyi szomszéd névnapján bocsánatot kért, és az ügyre soksok pálinkával borítottak fátylat. A szórakoztatás kedvéért jegyzem meg, hogy a sztorihoz hozzátartozik, hogy ötven feletti felnőtt férfiakról beszélek. 

Kicsit irigylem azokat az embereket, akik ennek a gyönyörű szomszédi hagyománynak már nem hódolnak.

De csak egy egészen kicsit.

Mert az egyiknek a rokona még a mai napig sütni szokott kenyeret kemencében, és a múltkor befutott egy frissen sült cipóval, mert arra gondolt, hogy biztos örülnénk neki. A másiknak a nővére sütött harmic palacsinát, de hát ő azt egyedül nem tudja megenni, hozott belőle. A német-szlovén kislány a hétvégén almáspitével jött át, én meg köménymagos vajas kiflit sütöttem - cseréltünk. Léna néninek pedig őszi szünete volt, pénteken meghívott ebédre, ahol hajdinás vargányaleves volt a menü. Vittem neki sütőtököt a kertből, meg a kislány almáspitéjén felbuzdulva, én is megsütöttem az első idei pitémet, abból kapott egy kis kóstolót. És ha már felfűtöttem** a sütőt, gesztenye is került, azt is tettem a jóságokhoz.

A tányért Eszticsillagtól kaptam, aki a saját kezével készítette.

Szemfülesek a házunkat is megtalálják rajta. :)

A kislánynak is őszi szünet volt, hétfőn átjött kismadarat etetni. Látnotok kellett volna az arcát, amikor Kóci először vett a tenyeréről, azt hittem, soha többé nem fogja abbahagyni a vigyorgást. Egyébként olyan nagylány már ez a kislány, hogy akkora mint én (nincs nehéz dolga, én vagyok kicsi). Még szeptemberben kiválogattam egy zsák ruhámat, amiket felraktam Vintedre, de aztán gondoltam, megkérdezem, hogy kell e neki belőle valami. Lelkesen válogatott, ki is választott néhányat. Jó érzés volt hazakísérni, feltöltött a társasága.

Léna nénivel pedig mostanra elmélyült a kapcsolatunk. A veszteségeink összekötnek minket, nevetni és sírni is tudunk már együtt. Továbbra is járnak hozzá a kutyáink, Bikficnek bérelt helye van a kanapéján. Mivel Léna néni menekültekkel is dolgozik, végül megbeszéltem vele, hogy elviszi a ruháimat a gyerekeknek, úgyhogy le is töröltem mindent Vintedről. Amikor most elbúcsúztunk, megölelt, és azt mondta "Szeretlek!".

Persze, hazáig sírtam.

*Nem tudom, ki emlékszik erre, de idén januárban Adél néni meghalt.

**És nem tudom, ki emlékszik még arra, vagy említettem-e, de nekünk nincs klasszikus villany/gáz sütőnk, ha sütni akarok valamit, be kell gyújtanim a sparheltet, az fűti fel a hozzá épített sütőt. Emiatt teljesen értelmetlenek számomra azok a receptbéli instrukciók, hogy "200 fokra előmelegített sütőbe tesszük". Halvány fogalmam sincs, hogy hány fok van odabenn, de eddig még minden szépen megsült, amit betettem. Csak arra kell figyelni, hogy ha leégett a tűz, időben rakjak rá újabb adag fát.