Oké, boomer

 Hiába van internethozzáférésem, gyakorlatilag szatyorban élek. Hozzám nem jutott el az infó, hogy már robotok szolgálnak ki bizonyos éttermekben.

Vasárnap úgy döntöttünk, hogy ágyban maradunk, Ladó annyira fáradt volt, hogy a szombatot majdnem teljesen átaludta, és még vasárnap sem érezte úgy, hogy toppon van. A legutóbbi projekt itthon egy új kémény építése volt, ami rettenetesen kivette minden erejét, fáj a dereka, és a munkahelyén is sok a stressz. Úgyhogy vasárnap adtunk az érzésnek, és elmentünk Szlovéniába ebédelni.

A McDonald's-ba. 

Nekünk a szlovén meki van a legközelebb, a magyar a legmesszebb, noha opció lehet az osztrák is.  Vegetáriánusként is elég jó a választék a gyorséttermekben, vannak már ezek a McPlant-ek, szóval időnként előfordul, hogy mekiben eszünk. Természetesen vannak elveink az ételek minőségét illetően, de mi sem vagyunk szentek. Nem fogok magyarázkodni na. 

Alapvetően már nem kell emberhez szólni, ha rendelni akarunk, ott a kis tapogatós képernyő, a nyelvet is ki tudjuk választani, tehát semmilyen szinten nem tűnik fel, hogy nem itthon* eszünk. A kaját egy srác hozta ki, de amikor megettük, úgy gondoltuk, hogy azért egy fagyi még mindkettőnknek befér. 

Tapogattunk még egy kicsit a képernyőn, visszaültünk az új rendelési számmal, amikor R2D2-t megszégyenítő csipogás-nyávogással kevert észvesztő hangzavarral megállt az asztalsor végén egy hegyesfülű kuka. 

Láttam ám, hogy a mi fagyink van rajta, de a kihúzott székektől nem tudott az asztalunkig jönni, ezért odamentem hozzá és érdeklődve vizsgálgatni kezdtem. Főleg amiatt, hogy biztosan a mi fagyink-e, kerestem az azonosító számot. Legnagyobb riadalmamra vettem észre, hogy a képernyője elkezdett visszaszámolni. Épp hogy rám nem ripakodott, hogy haladjak már. Eközben egy kézilabdacsapat pont ott rendelte meg a menüjét, és több, nálam jóval magasabb és jobban öltözött kamasz azt figyelte, hogy a robotmacska mennyire "kjút!". Jobban zavarban voltam, mintha meztelenül kellett volna végigmennem a főutcán. Fogalmam sem volt, hogy meg kell-e nyomni valamit a macskán, hogy elmenjen, vagy hogy vár-e borravalóra, ezért esetlenül megpróbáltam kihúzni a tálcát, de mivel beállt a székek közé (amik miatt nem tudott eljönni az asztalunkig), nagyon nehezen fértem hozzá. Mire visszaültem, úgy éreztem, hogy legalább egy órán keresztül szerencsétlenkedtem, és ennyi idő alatt valószínűleg a fagyi meg is olvadt. Palacsintát lehetett volna sütni az arcomon, rettenetesen kellemetlen élmény volt. 

Az egész fagyievés alatt egy szót se szóltunk egymáshoz, de aztán a kocsiban egészen hazáig a robotmacskáról beszéltünk. 

Boomerek vagyunk.

Én legalábbis biztosan.

Ugyanakkor, ha előtte olvasok róla, vagy látom youtube-on**, akár kellemes élmény is lehetett volna, vagy akár le is fényképezhettem volna! Ha tudom, hogy mit vár tőlem (?) a robot, ha hozzáférek a tálcához, egyáltalán, ha SZÁMÍTOK RÁ, hogy egy robot fog kiszolgálni, valószínűleg nem lett volna ennyire kellemetlen. 

De én még erre nem állok készen.

*Most rákerestem, lehetséges az, hogy itthon még nincs vegetáriánus/vegán burger a mekiben?
**Persze ezek után néztem róla videókat, és szerintem az, amelyik engem megtámadott, tuti rossz volt, mert valamiért visszaszámolt a képernyője, ahelyett, hogy kiírta volna a rendelési számot. 
***Jól rászoktam ezekre a csillagokra...